4. Másnap

Sziasztok!

Na, emberek, itt az idő, hogy fény derüljön arra, hogy mit csinál egy blogger, ha nagyon unatkozik: újraírja azt a részt, ami nem tetszik neki.
Én is pont ezt tettem. Szóval, a múltkori Dylan rész a múlté, és most felkerült az igazi. Illetve az egyetlen. Áh, értitek!

Jó olvasást és ne csalódjatok az én egyetlen Dylanemben, jó?:)

Lily

Dylan

Iszonyatos fejfájással ébredtem. A gyomrom fájt és erősen küszködött kiadni magából a tegnap elfogyasztott mérhetetlen mennyiségű alkoholt, amely mostanra már biztosan felszívódott. A másnaposság egyetlen kellemes pillanata nélkül ültem fel, és túrtam bele az amúgy is szétzilált hajamba. Magam mellé se nézve keltem ki az ágyból és csoszogtam be a fürdőszobámba. Próbáltam halkan megnyitni a csapot, de még a víz frissítő csobogása is mérhetetlen lavinaként indította meg a fejemben lévő zuhatagot. Egyszerűen fájt még a legapróbb neszek hallgatása is. Összehúzott szemekkel, morogva álltam be a zuhany alá, és próbáltam lemosni magamról az alkohol átható bűzét, valamint a tegnapi csaj gyomorforgatóan émelyítő parfümének szagát. Undorodva húztam el a számat.

Mikor végeztem, egy egyszerű törölközőt a csípőm köré tekerve mentem vissza a szobámba, s habár a macskajajtól nem, de legalább a rajtam lévő bűzöktől megszabadultam. Kíváncsian álltam meg az ágyam mellett. Valami halvány derengésem volt az estéről, és rémlett valami csaj is, de hogy felhoztam volna, és engedtem is volna neki, hogy mellettem maradjon, miután mindketten kiéltük a vágyainkat, elképzelhetetlennek tartottam. Ennyire még a legerősebb piák sem üthettek ki.

A lány megmozdult álmában és felém fordította az arcát. Teljesen úgy nézett ki, mint azok, akikkel általában mulatni szoktam az időt.  Hosszú, nyílegyenes haja volt, vékony, de formás teste és általánosan szép arca. Ám én mégis visszataszítónak találtam. Lehet, hogy az ébredés utáni szokásosnál is rosszabb kedvem miatt, vagy szimplán azért, mert egy bunkó pöcs vagyok. Igazából nem is érdekelt, hogy miért undorodom a csajtól, az egyedüli, ami foglalkoztatott, hogy minél előbb felkeljen, és elhúzzon az ágyamból, vele együtt az életemből is.

-          Hé- böktem oldalba, mire finoman összevonta szemöldökeit és mocorogni kezdett. – Kelj már fel!- nem kellett sokat várnom, hogy szavaim célba érjenek. A lány lassan pislogva kinyitotta szemeit, majd rám emelte sötétbarna tekintetét, és elmosolyodott.

-          Jó reggelt, édes…- immár vigyorgott, míg mutatóujja körme élével finoman végigsimított a gerincem vonalán, majd a vállamba markolt. – Az este…

-          Na igen. Fogalmam sincs, hogy ki vagy, hogy hogy találkoztunk, egyáltalán, hogy ismerlek-e, de felettébb leköteleznél azzal, ha minél előbb eltűnnél. Igen, az este biztosan fergeteges volt, örülök, hogy tetszett, meg a többi, de most már tűnés! – sikeresen fojtottam a lányba a szót. Láttam a szemében felvillanni a sértettséget és még valami mást, de teljesen hidegen hagyott. Csupán a fejemben vadul tomboló hurrikánnal voltam képes foglalkozni.

-          Te barom!- köpte a csaj felém, majd kipattant az ágyból, és a földre leszórt ruháit kezdte ügyetlenül magára kapkodni.

Egykedvűen néztem, miközben egy pár szem fájdalomcsillapító körül forogtak a gondolataim. Szerencsémre, az éjszakai kedvtelésem hamar elkészült, majd választ nem várva, kirontott az ajtómon. Egy mély, unott sóhajjal követtem őt, majd mikor kirohant az utcára, egy, a szabadságtól mámoros féloldalas mosollyal intettem neki. A válasza mindössze egy villámló tekintet, valamint a középső ujja volt. Hangosan felnevettem. Miért hiszik azt a lányok, hogy ha majd bemutatnak, kicsivel is jobban fog érdekelni, hogy mit tettem velük?! És honnan szedik azt, hogy miután odaadták magukat egy vadidegen srácnak, majd bármiféle tiszteletet is tanúsítunk irántuk?! Én tisztában voltam az önmagam szabályaival, és nem kellett több a boldog élethez. Tudtam, hogy az egyedüli lány, akit teljes szívemből tisztelni fogok, aki meg fogja érdemelni azt, hogy bemutassam az öcsémnek, az a leendő feleségem lesz, és mivel elképzelhetetlennek tartottam, hogy valaha is megnősülök, ezért aztán pont olyan voltam, amilyen. Egyszer majd eljön az ideje, hogy változzak, de ez nem mostanában fog előfordulni.

A kisebb eszmefuttatásom után unottan körbehordoztam a tekintetem az előttem lévő terepen. Minden új volt, és még is ugyanolyan. Minden ház ugyanúgy festett, minden gyep ugyanolyan zöld volt, minden egyes felhő az égen ugyanolyan unalmas volt, mint körülöttem soha eddig még.

Valahonnan az öcsém lázas rikkantását hallottam, ezért a hang irányába kezdtem sétálni. Nem akartam egyelőre megmutatkozni, mert Aiden még a hasogató fejfájásom nélkül is fájdalmasan élénk volt, így egy az udvarban álló hatalmas fának támaszkodtam, s onnan figyeltem az öcsémet, ahogy az újdonsült mostohaapjával játszanak valami bugyuta játékot. Bármennyire imádtam a tesómat, sokáig nem kötötte le a figyelmem. A tekintetem a szomszédos kertre, és a benne álló komolyabb edzőgépekre esett. Ami igazán megragadott, az egy hatalmas, kopott bokszzsák volt, amely a szomszédos fa egyik hatalmas ágáról csüngött alá. Szinte olthatatlan vágyat éreztem, hogy püfölni kezdjem. Bármilyen srác is lakott a szomszédban, már most szimpatikus volt, már csak a kert felszereltsége miatt.

Nehezen, de elszakítottam a szemeimet a gépekről, és újra az öcsémet lestem. Ki akartam jönni hozzá, úgy, hogy nem állok közeli rokonságba valami mosott ronggyal, ezért megindultam előre, hogy végre megszerezzem a már oly régóta vágyott gyógyszeremet.

Már épp nyúltam volna a kilincs után, mikor a hátam mögül ütemesen dobbanó lépteket, és halk zihálást hallottam. A vállam felett hátrasandítva aztán megláthattam egy futó csajszi elsuhanó alakját. Egy pillanatig még figyeltem, aztán lenyomtam a kezemben tartott hűvös fém kilincset. Egy utolsó pillantást akartam vetni a lányra, de amaz hirtelen megállt, majd háttal nekem, a térdeire támaszkodott, és vadul kapkodott levegő után. Meg kell, hogy valljam, egész szép kilátásom nyílt, így reggel nem tudom hány órakor, a szomszédságunkra. A csaj ugyanis fellépett a szomszéd ház verandájára, majd egy gyors pillantás kíséretében felém nézett. Egy másodpercig dermedten bámult rám, majd sietve belépett a házba.

Hanyagul megvonva a vállam, léptem át a küszöböt, és slattyogtam be a konyhában sürgő forgó Mrs Hayes-hez. Nem különösebben törődtem a szomszéd csaj reakciójával. Már megszoktam, hogy az emberek, különösen a női nem, így reagál rám. Egy őrült percig úgy tűnt, mintha ismerném a lányt. Valahonnan olyan érzésem támadt, mintha ezer éve barátok lennénk. Egy teljes percig hittem magamat teljesen hibbantnak, majd megnyugodtam. Nem is ismertem, és ha rajtam múlik, soha a büdös életben nem fogom megismerni azt a lányt. És ez így volt jól. 

3. Te Ro vagy, ugye?

Sziasztok!

Apróbb műszaki hiba után, de újra itt vagyok.
Édes, kedves Bogi, ha hajlandó lennél megcsinálni a blogom kinézetét, évekig áldanám a neved.:D♥

Jó olvasást nektek!

Lily

Ro

Fáradtan, izzadtan estem haza. Kimerített az egész napos rohanás, a majdnem balesetem és a hirtelen jött meleg is. Hiába voltam a kimerülés és az álom határán, úgy éreztem, hogy ez még nem elég. Hiába remegtek a térdeim, tovább akartam futni.

Némán léptem be az üres konyhánkba, néztem körül a hideg falakon, majd kaptam ki egy üveg vizet a hűtőből és sétáltam hátra az udvarba.

Apró kertünkkel való szeretetteljes gondoskodás tisztán visszatükrözte a várt eredményeket. Minden virág a legpompásabb színeiben pompázott, az apró fák a legmélyebb zöldjükben ragyogtak a lehető legdúsabb lombkoronával megáldva. Akaratlanul is anya arcát láttam viszont az apró kis százszorszépek szépségében és egyszerűségében. Egy apró mosollyal arcomon heveredtem le a földre, és bámultam fel az elsuhanó felhőkre. Csupán pár perc pihenőt adtam magamnak, és azt is csupán azért, hogy gondosan kitalálhassam, hogyan folytassam az edzésem hátralévő részét. Az agyamban halvány körvonalak rajzolódtak ki, kezdve pár felüléstől a bokszzsák püfölésen át mindenig. Bármire képes lettem volna, hogy a rajtam lévő felesleget végleg eltüntessem.

Egy mély sóhaj közepette felültem, majd gyorsan bekocogtam a házba a kesztyűimért. A zsák előtt állva aztán megálltam és próbáltam az előttem lévő feladatra koncentrálni. Szemeimet szorosan lehunyva zártam ki a külvilágot és igyekeztem elkapni a belső, harciasabb énem.

-    - Te biztosan Ro vagy, ugye?- szakított félbe egy gyengéd, magasabb hang. Ijedten összerezdülve fordultam a hang irányába és találtam szemben magam egy ragyogóan kék szempárral. – Szia! Én Aiden vagyok!

Nem tudtam nem vigyorogni a kisfiú lelkes mosolyán, ragyogó szemein és vadul felém kalimpáló kezén. Egy lassú lélegzettel mellé léptem, és felé nyújtottam a kezem.

  - A nevem Roana!- villantottam rá a mosolyom, és ragadtam meg az apró kezet. – Örülök, hogy megismertelek Aiden! Mondd csak, mit csinálsz itt egyedül?  - Nem vagyok egyedül! - rázta meg apró szőke fejét. – A bátyám is velem jött, de ő most bent van. Nemsokára menni akar, én viszont nem akarok, úgyhogy elbújtam előle kint! De erről te nem tudsz, oké?- suttogta halkabbra véve a hangját, mire szinte automatikusan felkuncogtam.
 -  Hát persze. Nem foglak elárulni, ne aggódj!- nevettem fel újra, majd kissé hátrébb léptem. – Viszont most nekem be kell mennem egy kicsit, hogy átöltözzek. Addig meg leszel itt kint egyedül, Aiden?
 -   Hát persze!- kiáltott fel sértődötten. – Már nem vagyok óvodás!
 -   Aiden, hol vagy már?!- hallatszott egy ingerült hang a házból, mire a gyönyörű kék szemekben a ravaszság és az öröm kettős ragyogása csillant fel. - Ne szórakozz velem, öcsi, mert csúnya világot rendezek!- még így, kívülállóként is ki tudtam venni a mély dörmögésből a játékos élt.

A felénk nem hétköznapi helyzeten újra csak nevetni tudtam. Még egyszer utoljára végigfuttattam a tekintetem a kissrácon, majd a házunk felé sétáltam, és meg sem álltam egyenesen a zuhanyzóig. Sietve letusoltam, felvettem egy kényelmes, itthoni melegítőt, majd szapora léptekkel újra az udvaron találtam magam. De már hiába kerestem, Aiden nem volt sehol. Akárcsak mások előtte, ő is itt hagyott engem.

Mondjuk azt, hogy ez egy átvezető rész, oké?